MAHÁBHÁRATA 82. RÉSZ: ÚJ KEZDET
A 82. rész összefoglalása
Dvárakában sétál a parton Rukminí és Krisna. Rukminí a könnyeit hullajtja, mióta megtudta, hogy Kuntí és az öt Pándava odaveszett a Varanávratai tűzben. De Krisna mosolyogva lépked, majd hátrafordul és megkérdezi Rukminít, mit lát mögöttük. Észreveszi a homokban a lábnyomokat. Majd a hullámok elmossák a nyomokat. Krisna erre azt mondja, hogy bár nem látszódnak a nyomok, de az nem jelenti azt, hogy akié volt, az nincs már jelen. Rukminí arca felragyog, eszerint mégis életben vannak Ardzsunáék, de Krisna ezt nem erősíti meg. Rukminí ezért konkrét választ vár tőle.
Krisna így válaszol: Ebben a korban, amiben élnek, az alattvalók vért izzadva dolgoznak meg a királyok gazdagodásáért, melyért igazságtalanság a jussuk. Az alattvalók boldogságával már senki nem törődik. "Amikor a becstelenség túlzott mértéket ölt, Isten a világ megmentése érdekében becsületes szívű embereket küld a világba. Amíg a helyzet meg nem változik, amíg az alattvalók igazán boldogok nem lesznek, ezek a lelkek nem halnak meg, Rukminí. Hiszek benne, hogy életben vannak."
Krisna kifejtette Rukminínek, hogy ha a Pándavák életben vannak, akkor hamarosan találkozni fog velük, mégpedig Páncsálában, "mert ott a becstelenség mocsarában, a becsületesség lótusza készül megszületni." És ezt a valakit meg kell védenie Drupáda királytól.
Páncsálában járunk, ahol egy bányában bráhmanák dolgoznak rabszolgaként. Sikhandiní, Drupáda lánya és hadvezére inni ad egy már felállni sem bíró rabnak, de ekkor apja megjelenik és kirúgja a kezéből a kancsót. Drupáda dühös, mert a bölcsek nem akarnak elvégezni olyan áldozatot, amelyben egy fiú születésére kapna áldást. Minden vágya ugyanis egy utód, aki győzelemre viszi őt. Azonban két bráhmana eléáll és közlik, hogy ők mégis elvégzik az áldozatot, csak azért, hogy megvédjék azt a sok bráhmanát, akiket rabszolgasorba taszított. A két bölcs neve Jadzsa és Upajadzsa.
Érdekesség, hogy a sorozat úgy állítja be Drupádát, mint aki kezdettől fogva becstelenül bánt volna a bráhamákkal. A Mahábhárata eredeti története szerint azonban Drupáda Jadzsát és Upajadzsát évekig alázatosan szolgálta, hogy megkaphassa a lehetőséget a tűzáldozatra, melyből fia születhet. Mivel az istenek lányt jelöltek ki neki, ezért a dharmával ez ellenkezik, de egyikőjük hajlandó volt mégis ilyen áldozatot elvégezni.
Mindeközben a Pándavák egy erdőben próbálják megteremteni új életük körülményeit. Nakula és Ardzsuna gyökereket és gyümölcsöket gyűjtögetnek, és ahogy visszatérnek a többiekhez, szomorúan néznek végig rajtuk. Látják, ahogy bátyjuk, a trónörökös Judhisthira vérző kézzel élezi fegyverét, Szahadéva véres térdén töri a gallyakat a tűzrakáshoz, Bhíma pedig hatalmas sziklákat emelget. Anyjuk pedig egy fa tövében ülve teljesen magába roskadt. Leülnek, és kérik Kuntít, ossza szét köztük az ételt. Alig jut néhány szem gyümölcs és gyökér mindenkinek, bár Bhíma most is az étel nagy részét megkapja. Kuntí szeméből potyognak a könnyek, de Ardzsunának eszébe jut valami. Megkéri anyját, hogy mutassa meg, hogyan lehet enni a könyök behajlítása nélkül. Testvérei mosolyognak, ezt tanulták meg ugyanis Bhísma Nagyatyától aznap, amikor megérkeztek Hasztinápurba gyerekként. Kuntí nem értette, így az öt fia egyszerre mutatta meg neki a megoldást, kinyújtott karjukkal gyümölccsel kinálták anyjukat. Végre Kuntínak is jobb kedve lett és elkezdtek enni, úgy, hogy egymást etették nyújtott karral.
Így végződik a 82. rész.
Elhangzott tanítások
Krisna
"Az, hogy a lábnyomok nem látszanak, még nem jelenti, hogy aki otthagyta őket, nincs már jelen."
Megjegyzések
Megjegyzés küldése