MAHÁBHÁRATA 84. RÉSZ: DRAUPADÍ SZÜLETÉSE

 




A 84. rész összefoglalása

Folytatódik a tűzszertartás Kampiljában, ahol a Drupáda által vágyott fiú már megszületett. Most a leányának születése következhet, amelyet a két bölcs, Jadzsa és Upajadzsa bejelent, de Drupáda leállítja őket. Azt mondja, nem szeretné a lányt, hiszen megkapta már, amit akart, a fiát. Ezzel elindul a palotába vele. A bölcsek azonban ragaszkodnak hozzá. Drupáda azt mondja, egy lánytól semmit sem kaphat az apja, és és egy nő senkinek nem lehet a végzete. Ezt hallván Sikhandiní elszomorodik, hiszen ő úgy született meg, hogy Bhísma végzete lesz, de ezt apja nem hajlandó elhinni, hiszen a Pándavák ellen sem tudta őt megvédeni. Ahogy Drupáda távozik, a bölcsek utánakiáltják, hogy egy lány tiszteletet, szeretetet és becsületet adhat és az eljövendő nemzedékeket és a világot is a becsületes élet áldásában részesíti, egy fiú viszont csak a család becsületét szolgálja. Ahogy távolodnak a jadnya helyszínétől, hatalmas tűzcsóvává alakul a kis láng, majd egy tűzgolyó pattan Drupáda és fia irányába és megállítja őket. Ekkor Drupáda dühösen visszafordul és kérdőre vonja a bölcseket, hogy vajon mit kaphat egy olyan áldozatból, amit csak kényszerből végez el. És ennek ismeretében fogja azt elvégezni - vagyis hogy nem kaphat semmi érdemlegeset egy ilyen kényszerített áldozatból. Dühösen kiabálja, hogy ha így van, olyan lányt kér, akire élethosszig tartó küszködés vár és fájdalom, mert a fájdalom és küszködés edzi legjobban a jellemet. Olyan lányt kér, akinek jelleme oly tiszta, mint az abír por, de rendelkezzen mégis a világ minden tisztátalanságával, s közben tekintse őt a világ mégis tisztának. Legyen meg az ereje, hogy másokat bátorítson és kerüljön olyan helyzetbe, amely másnak kedvét szegné, de ő maradjon mégis bátor és sosem veszítsen bátorságából. Legyen ő a legszebb nő a világon és hangsúlyozza mások szépségét is. Szembesüljön újra és újra az igazságtalansággal, árassza mégis az igazság illatát. 

Amikor az összes áldozatot a tűzbe szórja Drupáda, a túz kialszik és csak a parázs marad. Mindenki szomorúan néz, ahogy a király távolodik a helyszíntől. Ekkor ismét hirtelen egy óriási tűzoszlop lövell az ég felé és a tűzben megjelenik egy alak. A bölcsek pedig rögtön közvetítik az Istenek akaratát, tehát egy lány születik mindazokkal a tulajdonságokkal, melyet apja kért számára. Ez a hajadon fogja az árja térség jövőjét megváltoztatni és új korszakot hoz létre. Az Istenek a Krisná nevet adták neki, s mivel tűzáldozatból született, a Jadnyaszéníként emlékezik majd rá a világ, és Draupadínak hívják majd őt.

Ebben a pillanatban kilép a lángok között a világ legszebb és legtisztább hajadonja, ébenfekete bőrrel és hajjal (Krisná = fekete), majd apjához lép és imára emelt kezével ezzel üdvözli őt: "Arcán a tűz ragyogásával, leheletében a tűz hevével, és szívében a tűz tisztaságával született meg a lánya, apám. Az Istenek áldását a lábai elé helyezem." Majd lehajol, hogy apja lábát megérintse, ekkor azonban Drupáda arca elkomorodik, majd hátralép, nem fogadja lánya hódolatát. 


Így végződik a 84. rész.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések