MAHÁBHÁRATA SOROZAT 50. RÉSZ: A KURU HERCEGEK CSALÁRD VERSENYE 3.
MAHÁBHÁRATA SOROZAT 50. RÉSZ: A KURU HERCEGEK CSALÁRD VERSENYE 3.
A Mahábhárata sorozat 50. részének összefoglalója
Judhisthirát elöntötte a harag, amikor Durjódhana Kuntít becsmérelte, annyira, hogy nagy erővel támadt a legidősebb Kauravára és addig támadott, amíg földre nem terítette. Majd mikor már szinte kikiáltották a győzelmét, azt mondta, nem versenyezhet tovább, mert ez egy barátságos verseny és ő haragból harcol most, és az tisztességtelen. Elindult, hogy leüljön a neki kijelölt helyre. Ekkor azonban Durjódhana felpattant és azt mondta, neki nem számít, ha tisztességtelen, majd aljas módon hátulról rátámad Judhisthirára és leterítette. Ismét őt hirdették ki győztesnek.
Kuntítól megkérdezte Gándhárí, hogy Durjódhana győzött-e, aki így válaszolt: "Nem, viszont Judhtishtira lett a vesztes."
Bhíma következett a sorban. Hatalmas erővel a talajba csapott buzogányával, amitől olyan lökéshullám alakult ki, ami megrázta az egész arénát. Majd Bhíma kíméletlenül nekikezdett Durjódhana támadásának. A Kauravának esélye sem volt. De Bhíma nem állt le. Olyan erővel támadt, hogy a nép megijedt. Bhísma kérte a királyt, hogy állítsa le a küzdelmet, de a király, arra vágyván, hogy Durjódhana lesz a nap győztese, leintette a Nagyatyát és azt mondta, hogy győztest csak napnyugtakor hirdetnek.
Bhíma már leterítette Durjódhanát és addig ütötte karjával, míg Durjódhana homloka felrepedt és elkezdett vérezni. Ezt Szandzsaja észrevette, aki szólt a királynak. A király lefújta ezt a párbajt, de Bhíma nem hagyta abba. Már Dróna ment oda leállítani őt. Azt mondta, nem versenyez tisztességesen. Erre Bhíma azt felelte, hogy ő nem versenyez. Ízelítőt mutatott abból az erőből, amelyet Vászuki adott neki annak idején, mikor Durjódhana megmérgezte. Bhímát kizárták, ismét a király legidősebb fia nyert.
Ardzsuna maradt hátra. Durjódhana megijedt, mert tudta, hogy Ardzsuna legyőzi őt. De Sakuni megnyugtatta, hogy erről gondoskodott, majd az építészre pillantott, aztán Asvatthámára, aki emelte az íjat, hogy a bejárat feletti szobrot lerombolja, de apja megállította. Dróna rájött, mire megy ki a játék, és furcsa módon arra kérte Asvatthámát, had csinálja ő. Így is lett, és amikor Ardzsuna belépett volna a kapun, ráomlott a kőtörmelék. Anyja, Kuntí arcán egy könnycsepp csordult végig, mindenki lélegzetvisszafojtva állt. Ekkor egy nyílvessző röpült ki a törmelék alól, megkerülte a küzdőteret, s Kuntí felé kanyarodott. Amikor a könnycsepp elhagyta anyja arcát, a nyíl pont odaért, felfogta és visszaröppent az akkor már a törmelék előtt álló Ardzsunához. Az egész lelátó a Pándavát éltette. Dróna mosolyogva elmagyarázta fiának, Ardzsuna úgy élte túl, hogy ernyőt formált a nyílvesszőkből. A Pándava már akkor győzött, amikor még el sem kezdődött a küzdelem.
Durjódhana nem tudta, mitévő legyen. Sakuni azt mondta neki, ha nem győzhet, adja fel a versenyt. De a Kaurava annyira gőgös volt, hogy elindult az aréna közepére megmérkőzni Ardzsunával.
Így végződik az 50. rész.
https://narottamblog.wordpress.com/mahabharata-magyar-felirattal/
Megjegyzések
Megjegyzés küldése