MAHÁBHÁRATA 92. RÉSZ: HIDIMBÁ LELEPLEZÉSE

 




A 92. rész összefoglalása

Ardzsuna a hirtelen eltűnt hercegnő után kutat az illúzió-erdőben és már-már odaér hozzájuk, de a két ráksasza elrejtőzik előle, így a Pándava visszafordul. A ráksaszák királya mérges húgára, mert rájön, hogy beleszeretett az egyik emberbe. Újra megparancsolja neki, hogy azonnal vezesse őket a faluba, különben ő is meghal velük együtt. 

Arzsuna visszaindul a többiekhez, csak Judhisthira van ébren. Amikor újra összetalálkoznak, Judhisthira érdeklődik, látott-e valamit és Ardzsuna mosolyogva válaszol, hogy látta a ráksaszák királyát (ezek szerint mégis észrevette őket a barlangnál, csak a ráksaszák nem tudnak róla). Amikor visszatérnek alvó rokonaik közé, meglátják, hogy az ismeretlen hercegnő visszakerült a táborba és látszólag édes álmát alussza. Tisztában vannak vele, hogy a ráksaszák az ő segítségével csalják őket a falu irányába. Hidimbá azonban nem alszik, mert emészti a bűntudat, hogy Bhímát és családját bátyja elé kell vezetnie.

Néhány óra alvás után újra elindulnak, és Hidimbá most már valóban a falu felé viszi őket. Egyszer csak egy tisztásra érnek, amelynek egyik szögletéből fény világít. Ekkor Hidimbá megtorpan és kéri őket, ne abba az irányba menjenek tovább. Már elindulna az ellenkező irányba, de Judhisthira útját állja. Ezután a két fivér elárulja a többieknek, hogy Hidimbá egy ráksasza és csapdába csalta őket. Bhíma teljesen ledöbben, ő ugyanis teljesen megbízott a lányban, hiszen láthatóan gyengéd érzelmeket is táplál irányába. Hidimbá nagyon szégyelli magát, de végül megmutatja eredeti formáját, majd kéri őket, hogy higgyenek neki, ő nem akarja, hogy meghaljanak. Ekkor azonban Kuntí az, aki azt mondja, a fiait nem fogják a rákszaszák legyőzni, és nem fognak megfutamodni, mert az a feladatuk, hogy megvédjék a népet. Így Hidimba kérlelése ellenére elindulnak a falu felé. 

Ezalatt Krisna és Draupadí visszaérkeznek Kampiljába és a trónterembe lépve nagy éljenzés fogadja mindkettőjüket. Drupáda feláll trónjáról és örömében lesétál eléjük az emelvényről. Majd Draupadí odalép apjához és üdvözi őt, aki elfogadja azt és áldását adja lányára. Majd a király összetett kézzel bocsánatot kér lányától. De Draupadí azt mondja, erre nincs szükség és nincs mit megbocsátani apjának, tanításként fogadja el azt, amit vele tett. Nagy a boldogság, és Krisna kihirdeti, hamarosan Draupadínak szvajamvarát kell szervezni, ahová a legkiválóbb harcosokat hívják majd meg. Drupáda ekkor azt mondja, ő egyetlen rátermett harcost ismer, akinek az igaz lét ragyogásának jele van a homlokán, az értékeiből fakadó eltökéltség van az arcán, aki akkor sem alázza meg ellenségét, ha legyőzte, ez pedig nem más, mint Dróna legkiválóbb tanítványa, Ardzsuna. 


Így végződik a 92. rész.


Elhangzott tanítások

Draupadí

"A mangófa levelei keserűek, de a gyümölcsei édesek. A levelek mégis jótékonyabbak. Az apa keserű szavai mögött az élet fontos tanításai húzódnak meg."

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések